Team America

Vége a sztorinak, fantasztikus két hét volt, büszkék lehetünk a csapatunkra. Most eljött a bulizás és a pihenés ideje, utána pedig ki kell elemezni a szereplésünket, hogy négy év múlva még felkészültebben térhessünk vissza Brazíliában. Néhány játékos akkor már nem lesz a keretben, de sokan még igen, és a padon remélhetőleg akkor is Bob Bradley ül majd. Néhány dolgot azért megjegyeznénk a tegnapi meccsel kapcsolatban.

A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy egy ilyen torna egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy valaki második lehetőséget kapjon. Ricardo Clark a felkészülési mérkőzéseken és Anglia ellen is gyengén teljesített, nyilvánvaló volt, hogy Maurice Edu a jó megoldás a védekező középpályás szerepkörében. Bradley mester azonban úgy vélte, most még ad egy esélyt Clarknak, aki nem tudott élni vele: rögtön az elején a hibájából megszerezte a vezetést Ghána, majd pár perccel később sárga lapot érően szabálytalankodott, ezzel ellehetetlenítve további romboló játékát, indolens játékával pedig instabillá tette a csapatot. A coach csak az első félidő utolsó szakaszára húzta meg a cserét, de meggyőződésem, hogy csak azért várt eddig, nehogy teljesen megalázza játékosát. Így Ghána gyakorlatilag egy félidőnyi előnyhöz jutott, és csak az ő csatáraiknak illetve, a jenki védelemnek köszönhető, hogy nem lett nagyobb a különbség.

Félidőben aztán a kényszermegoldás Findley is lejött, aki nem mozgott rosszul az első két csoportmeccsen sem, de Charlie Davies helyén súlytalannak bizonyult. Ezúttal Dempsey lépett előre Benny Feilhaber beállításával, és ez is jó döntésnek bizonyult, Feilhaber veszélyesen játszott, Dempsey pedig kiharcolt egy büntetőt, amit Donovan nagyon higgadtan értékesített. Ezt követően jött el az az időszak, amelyben a folyamatos USA-nyomásra nem érkezett válasz az ellenfél részéről, nem vezettek kontrákat, csak a védekezésre koncentráltak. Ebben a szakaszban kellett volna egy kicsivel több energiát mozgósítani, nagyobb kockázattal előremenni, és esetleg Gomezt is beküldeni, mert ekkor jó eséllyel el lehetett volna dönteni a párharcot. Bradley azonban óvatos volt, és szem előtt tartotta a hosszabbítást, harmadik cseréjét pedig ekkorra tartogatta. Ha a korábban megszokott meg nem alkuvó mentalitás dominál, vagyis még keményebben, még agresszívebben támadja az ellenfelet, csatárt cserél, nem lett volna szükség a hosszabbításra, azonban itt már nagyon nagy volt a tét,volt mit veszíteni, így természetesen nem tehető felelőssé ezért a hozzáállásért.

A hosszabbításban aztán nem bírt csapatunk az őserővel, de szerencséje sem volt. ghána megérdemelten jutott tovább, hiszen két védelmi megingásunkból két akciógólt tudtak szerezni, míg nekünk csak egy tizenegyesgólra futotta. Annyit azért mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy annak ellenére, hogy nem a megfelelő kezdőt jelölte a szövetségi kapitány a meccsre, szerencséje volt és sikerült úgy alakítania a csapatszerkezetet, hogy a második félidőben kézbe vehesse csapata a meccset, és egy kis szerencsével el is dönthette volna azt. Így semmiképpen sem tennénk felelőssé a mestert a búcsúért. Tanulságképpen viszont levonhatjuk azt, hogy nem feltétlenül kell a Team USA játékát ennyire az ellenfélhez igazítani. Sokáig az ellenfél játékának kinyírása, és a saját elképzelésünk megvalósítása jelentette a csapat taktikáját, mostanra azonban elért egy olyan szintet a csapat, hogy azok ellen az ellenfelek ellen, amelyek nem tartoznak közvetlenül a világelitbe, nyugodtan lehet a saját játékunkat játszani, a saját elképzeléseinket megvalósítani, rájuk erőszakolhatjuk a saját akaratunkat, mert a csapat ereje képessé teszi erre - ez a ebből a meccsből is lejött.

Egy képezeletbeli következő Egyesült Államok - Ghána összecsapáson tehát Bradley, Edu, Feilhaber - Dempsey, Donovan - Altidore fedezet+támadósorral rohamoznék, legalábbis táblára rajzolva ez tükrözné azt az elképzelést, mely szerint az előző meccseken bevált koncepciót nem feltétlenül kell jegelni. Ha működik egy csapat, akkor egy VB-t nyugodtan végig lehet játszani vele, csak kényszerhelyzetben kell változtatni, rotációra azonban nincs szükség.

Négy év múlva még erősebben jövünk vissza. Köszönjük srácok, élmény volt nézni Titeket!

Reméljük, Bill Clinton a legutóbbi mérkőzésen meggyőzte Sepp Blattert arról, hogy ehhez az "afrikai csapatot a négybe!" elvhez ne pont a mi kárunkra ragaszkodjon. Mert ugye nincs más alakulat, a fekete kontinens odahaza is a megszokott formáját hozta, viszont ezen az ún. "könnyű ágon", ha tényleg olyan könnyű, még ezek a ghánaiak is besétálhatnak az elődöntőbe - persze némi segédlettel. Ellenfelünk most azonban nem képvisel akkora erőt, hogy ne gázolhassunk át rajta. Tény, hogy eddig mindig megvertek bennünket, például a legutóbbi VB-n: fájdalmas tapasztalat volt, hiszen akkor a mi testünkön át jutottak tovább a csoportból.

Most azonban mi vagyunk az erősebbek, mi vagyunk jobb formában, és az emotional boost is minket hajt, igaz sokat bizonytalankodó védelmünk ellen még a fekete csillagoknak is van esélye (akció?)gólszerzésre. Az ő játékuk viszont a fegyelmezett védekezésre épül, így Algériánál sokkal masszívabb akadályokat kell legyűrnünk ahhoz, hogy betalálhassunk. Helyzeteink azért lesznek, hiszen játékunkból fakad, hogy a világ bármely csapata ellen képesek vagyunk helyzetbe kerülni:

Más kérdés, hogy az idei tornán egyelőre nincs meg a gyilkos ösztön, tehát a helyzetek kihasználásánál kell jobban koncentrálni, elsősorban ezen kell dolgozni. Mivel Altidore mellé nem nagyon van olyan csatár ebben a keretben, aki ontotta volna a gólokat válogatott mezben, talán ésszerű lenne Donovant elöl kezdetni - de semmiképpen a befejezésekkel küzdő Dempseyt -, a helyére pedig Feilhabert, vagy méginkább Holdent állítani. Ha ez kevés a játék felépítéséhez, helyzetek kialakításához, még mindig lehet változtatni félidőben, ahogyan az lenni szokott.

Ez persze csak egy ötlet, Bob Bradley nyilván ezt a lehetőséget is fontolóra veszi, hogy aztán valamelyik félidőben alkalmazza, vagy egy még racionálisabb megoldást húzzon elő a fiókból. A lényeg, hogy sima győzelemre kell hajtani, nem szabad esélyt adni, a nyomás alatt tevékenykedő sípmesternek, hogy belenyúljon a mérkőzésbe. És itt jön elő megint a befejezés, ugyanis ha Donovan elől kezd, és segítségével beverünk hármat az első félidőben, nincs az az afrikai csapat, amely onnnan megfordítsa a mérkőzést. Ez most nem az a találkozó, amelyen kivárásra kell játszanunk.

C'MON YANKS!

Természetesen élő közvetítéssel jelentkezünk ma este is!

A szerdai katartikus továbbjutásra és sportélményre egyszerűen nem tudok mit mondani, EZ AMERIKA! Landon Donovan igazi vezéregyéniség, az edzőnk meg egy kőkemény pókerjátékos, ahogyan az NST hasábján az már megfogalmazódott. Algéria ellen kikapartuk magunknak a gesztenyét, megszereztük azt, ami jár, pedig többen megpróbálták elvenni tőlünk - no, nem az ellenfelek.

A tornán először nem kaptunk gólt, pedig nem a megszokott védelemmel álltunk ki Algéria ellen. Gooch gyakorlatilag az eddig beszopott három gól mindegyikében benne volt, és noha továbbra is voltak bizonytalankodások a hátsó négyes helyezkedésében, az első két körben gólképtelen algírok a mi hálónkat sem tudták megzörgetni. Egyelőre úgy néz ki, mindegy, ki van hátul, az ellenfélnek lesznek helyzetei, ezért Tim Howard vállaira nagyobb teher hárul - ez most nem a kettős betonfalként védekező Team USA, legalábbis egyelőre nem.

A középpálya "doboza" ezúttal is csak az első félidőben maradt úgy, ahogyan kezdéshez felállt - a második játékrészben egyre kevesebb fedezetet, és egyre több csatárt használt Bob Bradley, aminek köszönhetően ugyan szétszakadt a pálya, és lehetőség nyílt kontrákra az ellenfél részéről is, de folyamatosan jöttek a mi helyzeteink is. Szerencsénk nem volt a rendes játékidőben, hiszen Dempsey-ék a kihagyhatatlant is kihagyták, bár ez jellemző Dempsey idei szezonjára - ezért sem kell most befejezőemberként erőltetni -, de a győztes gól kibrusztolásában benne volt.

Altidore is rengeteget melózott végig, hogy ne feledkezzünk meg róla, és holnap ismét afrikai védők gyűrűjében kell bozótharcolnia. Mert hogy a könnyebb ágra kerültünk, ami azt jelenti, hogy a szerbek szerencsétlenkedésének köszönhetően két tizenegyesgóllal a tizenhatba menetelő Ghánával csapunk össze szombat este, a győztes pedig az Uruguay-Dél-Korea meccs továbbjutóval randizik a négybe kerülésért - vagyis az érem karnyújtásnyira van egy ca. meglepetéscsapat számára. Négybe kerülni tehát továbbra sem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Ehhez először azonban a legjobb és egyben utolsó versenyben lévő afrikai alakulatot kell elgyepálni.

http://goal.blogs.nytimes.com/2010/06/23/across-the-u-s-an-explosion-of-joy/?src=twt&twt=nytimesgoal (Beyondernek köszönjük)

http://nst.blog.hu/2010/06/24/bradley_a_jenki

Élő közvetítés donnelly (nst.blog.hu) tolmácsolásában.

Immáron a New Orleans Saints Super Bowl-győztes rongylábú futója is Dél-Afrikában zúzza, hiszen azt követően, hogy átvette a bajnoknak járó gyűrűt, az első dolga az volt, hogy átruccanjon az őshazába a helyszínen nézni a focivébét. És ha már összejöttek Zinedine Zidane-nal egy kis mandelás alapítványos bulira, nem felejtette el kitenni a facebookra, hogy mindenki boruljon le azonnal Zizou előtt, mert ő a legnagyobb király.

Reggie egyébként korábban is szerepelt a médiában európai focival kapcsolatban, pár éve az Adidasnak forgatott reklámfilm-sorozatban tanítgatta amcsifocizni Beckhamet és viszont. (Emlékezetes, mennyire nevetségesen nézett ki Becks girnyó teste Saints-szerelésben, bár azt is demonstrálta, hogy tojáslasztival is lehet dekázni - nyilván a dzsábulánival sem lenne gondja.)

Reggie megnézte az általunk is érdekesnek vélt Spanyolország-Honduras meccset, illetve egy angol-ausztrál rugby union találkozót is - hiába, ínyenc a csávó. (A rosszmájúak kedvéért megjegyezzük, hogy nem a sportszergyártó irányította a fenti eseményekre, hiszen e két rögbiválogatott közül egyik sem játszik Adidasban.) Remélhetőleg jelenléte, és a tengerentúlon tapasztalható fokozódó érdeklődés inspirálóan hat a Yanks-re, és sikerül behúznunk az első győzelmet, valamint a továbbjutást Algéria ellen.

Nem túlzás kijelenteni, hogy játékosaink a nemzetközi szaksajtó kedvencei. Minden futballista-sztereotípiával ellentétben könnyű velük riportot készíteni, szívesen válaszolnak a kérdésekre, és jól érthető, elmés válaszokkal elégítik ki a firkászok kíváncsiságát. És nem csak angolul! Spanyolul, németül, hollandul beszélő játékosokkal is rendelkezünk - el tudná ezt képzelni valaki mondjuk az angol válogatottról? Jó, nem nagyon mennek külföldre, de ha mégis, pár szó elmakogásánál többre nem nagyon teszi őket képessé erősen leszabályozott intelligenciájuk.

Korábban már említettük, hogy legtöbb játékosunk járt egyetemre. Nos, a legtöbb amerikai felsőoktatási intézmény színvonala elmarad mondjuk a magyarországi iskolákétól (bár azok elég határozott színvonaleséssel már megkezdték a közelítést), de aki soccert játszik egy amerikai egyetemen, az vélhetően nem veszi készpénznek, hogy abból kényelmesen meg is tud élni. Így a futballisták "rákényszerülnek", hogy képezzék magukat, és nyilván nem tudományos értekezéseikkel fogják felhívni magukra a figyelmet, de legalább értelmes emberekként diplomáznak.

Nem szeretnék sokat foglalkozni azzal, hogy két pontot és egy teljesen szabályos Edu-gólt (esetleg tizenegyes lehetett volna, kifelé szabi semmiképp) vett el tőlünk egy kulibali nevezetű retardált mali(?), akit gyorsított eljárással hamarosan haza is zavarnak a VB-ről, mert így is fantasztikus teljesítmény 0-2-ről felállni, és a saját kezünkben van a sorsunk.

Mindössze Algériát kell megvernünk, és továbbjutunk. Ha nem sikerül, és csak iksz jön össze, akkor csak abban az esetben megyünk tovább, ha Anglia gólszegény döntetlent ér el (+2 a rúgott gólunk ugyanis Engerlandhoz képest) Szlovénia ellen, vagy kikap. Az jó, hogy a szlovének nem kaphatnak ki, és az is, hogy még Algéria is továbbjuthat, így talán nem egy betömörülő ellenféllel kell megküzdenünk. És a mi játékunkat nem olyan egyszerű megfojtani, mint az angolokét.

A tegnapi mérkőzés előtt jó döntésnek tűnt Torres beállítása a gyengébb irányítói képességekkel rendelkező Clark helyére, de mivel Bradley mester nyilvánvalóan azt kérte tőle, hogy fiához képest mélyebben helyezkedjen, ez problémát okozott, mert nem mindig találta meg a helyét védekezéskor, és Onyewu sem tudta kisegíteni. Ebből a szerkezeti problémából kaptunk két gólt, nem azért, mert a játékosok fentmaradtak NBA-döntőt nézni, és nem is a játék képéből adódóan.

Az első félidő arra is szolgált, ahogyan az NFL-mérkőzéseken, hogy a coach kielemezze az ellenfél játékát, aztán a szünetben, akár tízpontos hátrányban is meghúzza a mérkőzés megnyeréséhez szükséges véltoztatásokat. Ebben nem is volt hiba, innen tökéletes munkát végzett Bob Bradley, és új felállásban kiküldött játékosai is a pályán. Lejött a védekezésben kényelmetlenül mozgó Torres, és helyére a két középső középpályás közül az előre is hasznos Edu állt be. Az egyik csatárt, a sárga lapjai miatt Algéria ellen nem bevethető Findleyt pedig beáldozta a mester azért, hogy a melós Feilhaber beállítása mellett Donovan szabadabban mozoghasson.

A félidei döntések hamar meghozták az eredményt, és az üresen maradt Donovan zseniális, ritkán látható megoldást választva az egyébként éles szöget záró Handanovic szájából rúgta a bőrt a kapus szemöldöke közé. Ezt követően nem fejtett ki igazi nyomást a Team USA, de voltak bíztató jelek, volt hajtás, és a hajrában bejött Onyewu helyére egy újabb támadó Herculez Gomez személyében.

Újabb védelmi hiba kellett az egyenlítő gólhoz: az Altidore által gyönyörűen lefejelt labdára érkező Michael Bradley környékén annyira nem volt senki, mintha a Mojave-sivatagban kirándulgatna, és szintén brazilos, nem könnyű megoldást választva dropból spiccelte meg a lasztit, amely ezúttal is Handanovic szemei között talált utat a kapuba.

Ezután jött az ominózus szabi, az érvénytelenített szabályos gól, így maradt a 2-2, és két ponttal, igen jó pozícióban várhatjuk a szerdai, utolsó csoportkört.

Algéria ellen látványosan szenvedett a fogalmatlan, fantáziátlan, erőtlen és motiválatlan angol nemzeti tizenegy. Ez velünk egyszerűen nem fordulhat elő. Az igen, hogy helyezkedési hibából gólt kapunk, mert a védekező szisztémánk arra épít, hogy mindenki maximálisan végrehajtja a rá bízott feladatot, abban az értelemben nincs megosztott felelősség, hogy ha valaki hibázik, a társ nem feltétlenül tudja azt kijavítani, mert ő is száz százalékig a saját feladatára koncentrál. Ez valószínűleg az eltérő játék- és sportfilozófiából adódik, de amennyiben nincs hiba, a védelem feltörhetetlen - mindhárom gólunkat komoly heléyezkedési hiba előzte meg, igaz, legalább ekkora hibák kellettek a mi góljainkhoz is.

Csapatunk egyszerűen nem mutathat be olyan lélektelen játékot, mint amit tegnap láttunk az angoloktól. Motivált, válogatott versenyzői alkatok, fizikailag és pszichológiailag is a lehető legjobban felkészítve, ez a mi csapatunk. Nincsenek sztárallűrök, nincsenek hangulatemberek, megyünk előre, és bedaráljuk az ellenfelet. Ha mégsem sikerülne, akkor pedig nagy valószínűséggel elbúcsúzunk a tornától, de a névjegyünket legalább letettük.

Ott van közvetlenül Magyarország fölött, fővárosa Bratislava. Kis ország, még kisebb lakossággal, így várhatóan a lelátón is fölényben leszünk. Matjaz Kek, a szlovének szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatón az általunk képviselt játékerő mellett kihangsúlyozta azt is, hogy a Team USA egyedi játékfilozófiával rendelkezik, de nem fognak megijedni ettől. Lehet, hogy még nem tudja, de megfejteni sem fogják. Ők most már tisztán a továbbjutásért hajtanak, de nem ezen a meccsen fogják azt elérni, hanem az utolsó körben, miután megruházták Engerlandot.

A srácok kesztyűs-sapkás edzéssel készültek az Ellis Parkban. Johannesburgban mocskos hideg van, de szerencsére nincs sérültünk, mind a 23 kerettag bevethető. Az esetleges győzelemmel nem jutunk még tovább, de mindenképpen kell a három pont, nehogy kigolyózzanak bennünket ezek a Charlie Brownok meg az ángliusok.

Délután a Team USA-n a világ szeme, nem Bekemen, mi pedig twitter-közvetítéssel készülünk.

Az Anglia elleni meccset megelőzően egyébként Joe Biden alelnök járt az öltözőben. Remélhetőleg ebből a fanyalgóknak is lejön, hogy nálunk is nemzeti ügy a futball.

Ottmar Hitzfeld bevallotta, hogy alaposan kielemezte a tavalyi konföderációs kupa elődöntőjét, melyen a Team USA fegyelmezett, pontosan kivitelezett játékával megszakította a hispánok 368468 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. Persze sok választása nem volt a német szuperedzőnek, hiszen az utóbbi években nem nagyon volt olyan csapat a miénken kívül, amelyiknek sikerült volna lealázni Xaviékat. Ottmar mester úgy jellemezte Bob Bradley playbookját, mely a védelem középen történő megerősítésére helyezte a hangsúlyt, hogy nem tökéletes, de az egyetlen esély arra, hogy egy gyengébb csapat legyőzze a világ (egyik) legjobb csapatát. Gratulálunk Svájcnak, az ilyen munkát megbecsüljük!

Andrej Komac, a szlovén válogatott középpályása garantálta, hogy legyőzik az Egyesült Államokat a pénteki csoportmeccsen. Nos, vannak akkora arcok, akiknek bejött, pl. Joe Namathnak negyven éve, de ő inkább a kivétel. Ezek után, kedves Andrej, sanszos az óriási pofáraesés, mert meg lehet verni olyan rapszódikus sztárocskákkal meg muszkákkal felálló, esélyesebb csapatokat, mint a szbornaja, de ilyen szervezettséggel még nem találkoztál, mint ami holnap vár rád.

Miközben twitteren dúl a hidegháború (csollima vs. TaegeukJeonsa + Team America), ma már a gonosz is készül megmutatkozni. Egyértelmű, hogy minden rendes ember Brazíliának fog szorítani, akik egy kevésbé individualista, a megszokottnál jóval fegyelmezettebb játéktervvel készülnek, mely számunkra is nagyon szimpatikus és befogadható. Ez egy csapatjáték, egy háború, nem véletlen, hogy mi sem a Harlem Globetrotterst indítjuk az olimpián.

Fél szemmel már a holnap bemutatkozó H-csoportra is tekintünk (Spanyolország, Chile, Honduras, Svájc), hiszen a nagyszámú spanyolajkú lakosság miatt a sajátunkon kívül ez a négyes a legérdekesebb számunkra, és ettől a kvartettől várjuk a leglátványosabb meccseket, már az első fordulóban is.

Az is kiderült, hogy az Államokban 17 millióan nézték az USA-Anglia meccset, ami több, mint ahányan az NBA-döntő első négy meccséből bármelyiket megtekintették.

Az eddig látott fellépők közül vitán felül az elitbe tartozunk, valószínűleg jól jött a tavalyi dél-afrikai kaland, hiszen így sokkal könnyebben alkalmazkodhattunk a környezethez. A velünk szemben tanúsított attitűd pedig nem sokat változott tavaly óta, ami jól is jön. No, nem mintha játékosainknak problémát jelentene elviselni az esélyesség terhét, de az európai ellenfelekben benne lesz, hogy ezek a "tengerentúli senkiháziak nem tudnak semmit erről a játékról", és ugyanúgy fognak pofára esni, mint tavaly a spanyolok.

Viszont van egy láb különbség a két játékos között: Crouch két méter, míg Cherundolo 170 centi.

Ez:

nem keverendő össze ezzel:

Az Anglia elleni mérkőzésen Heskey belépőjétől bordasérülést szenvedő Tim Howard nyilvánvalóan jó kezekben van, hiszen egyelőre nem röntgenezték meg, MR-vizsgálat alá sem vetették, egyenesen a kezeléssel kezdték a dolgot, és ha bejön a lépés, Howard védhet Szlovénia ellen. Ebből azt hiszem, hogy mindenki számára világossá vált: Gregory House MD és a Princeton-Plainsboro diagnosztikai központja vezeti a Team USA orvosi stábját.

House Afrikában

1 Tim Howard a mezőny legjobbja volt, oroszlánrész jutott neki a döntetlen kiharcolásában. Az (angolokkal ellentétben) stabilitást és önbizalmat sugároz az egész csapat számára, hogy klasszis áll a kapuban. UPDATE: Heskey-vel történő ütközését követően Howard ugyan végigvédte a mérkőzést, ám sérült bordáját még vizsgálatoknak kell alávenni.

6 Steve Cherundolo megoldotta feladatát, bár se Milner, se SWP nem állította komoly erőpróba elé. Támadásban Milnert úgy futotta le, hogy Capello fél óra után le is hozta a Villa szélsőjét, hogy ne kelljen tíz emberrel kezdeni a második játékrészt. A sárgáért kár.

5 Oguchi Onyewu magabiztosan irányította a rombolást, bár Gerrard góljánál nem tudni, hol járt, de ahogyan telt a mérkőzés, egyre jobb formába lendült. Nagyon kellett, hogy ő visszatérjen, nélküle nem lett volna meg a pont.

15 Jay DeMerit hozta megbízható formáját, amelyre csak Gooch-csal párban képes.

3 Carlos Bocanegra az előzetes spekulációkat azzal tette taccsra, hogy a legnagyobb végsebességet produkálta a pályán lévő játékosok közül. Lennon és Johnson néha azért így is tudott játszadozni azon az oldalon, de nagyon kevés olyan védelem van a világon, amely teljesen el tud hallgattatni két ilyen szintű játékost.

4 Michael Bradley és 13 Ricardo Clark szokás szerint kőkemények voltak, és higgadtan tették le a labdákat a középpályán. Nyoma sem volt annak a szenvedésnek, amit a felkészülési meccseken mutattak be a megszerzett labdák kézbesítésénél. Az egyébként sem működő Gerrard-Lampard tengely ellen nem olyan nehéz védekezni, mint azt előzetesen gondolná az ember a nevek alapján, de Rooney-val együtt azért már sokan vannak ott középen. Nem játszottak túl mélyen, és ez egyszer-kétszer teret adott középen gyors angol támadásoknak, de összegezve a csapat stabilitását köszönhette a párosnak.

8 Clint Dempsey védőfeladatát itt-ott gyengébben oldotta meg, ha visszaért messze volt az embertől, de góljával, illetve a közvetlenül előtte bemutatott piruettekkel feledtette mindezt.

10 Landon Donovan higgadt volt és gyors, nem tűnt ki, de hozta a tőle megszokott melót. A hátralévő csoportmeccseken gólokat várhatunk tőle.

20 Robbie Findley jórészt végrehajtotta azt, amiért pályára küldték: megindulásaival mindkét szélen, és középen is támadta az angol védővonalat, és Altidore-ral állandó őrízetet követeltek, összjátékukban benne volt a veszély.

17 Jozy Altidore amikor kapufája előtt testtel és sebességgel is megverte a tapasztalt Carraghert, megmutatta, hogy nincs olyan védő a földön, akinek ne kéne tartania tőle - ebben a játékrendszerben, ahol van előtte terület. A kilencven perc alatt nem hagyhatták őrízetlenül.

14 Edson Buddle és 11 Stuart Holden nem kapott annyi időt, hogy nyomokat hagyjanak az emlékezetünkben, 9 Herculez Gomez pedig már be se tudott jönni.

Bob Bradley mutatta be az eddig szerepelt szövetségi kapitányok közül a legjobb teljesítményt, kis szerencsével és egy kiváló tervvel teljesen megérdemelten rabolt pontot a papíron sokkal erősebb csapattal rendelkező, és felkészültebb edzőnek számító Fabio Capellótól.

Az edzők különmeccsét egyértelműen Bradley nyerte. Capello 45 perc alatt két cserelehetőséget veszített azzal, hogy a teljesen gyökér Milnert, és a szintén rizikós Kinget kezdette. Ezzel már lépéselőnyben volt a Yanks, hiszen az angolok igazán csak a második félidőben érezték a játékot, de gólig akkor nem jutottak. Gyakorolhattuk a nyomás alatti játékot, és ez fekszik nekünk, hiszen fegyelmezettségben, koncentrálókészségben, intelligenciában bármely csapattal minimum felvesszük a versenyt.

Fontos megjegyezni, hogy a Team USA játéka, mentalitása teljesen egyedi. Hátterük egy olyan bajnokság, amely eleve több futballkultúrát egyesít, így nem csoda, hogy a válogatott is ötvözi az európai stílust és fegyelmezettséget, az amerikai profizmust és a latin játékosságot. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy az amerikai csapat "legfavágóbb" játékosa sem képes olyan darabos mozgásra, mint Rooney, vagy Lampard - pedig ők sem ügyetlen srácok. Ez a mozgáskultúra is kell ám ehhez a melós játékhoz, hisz energiatakarékos és gyors. A tegnap bemutatott játék pedig legfőképpen abból állt, hogy játékosaink minél hamarabb felvegyék a szükséges védekező pozíciót.

Hogy mi lennénk Amerika Dél-Koreája? Bizonyos szempontból természetesen találó a hasonlat, de a mi csapatunk fegyvertára jóval szélesebb a demokratikusabb guminyuszikénál, játékosaink pedig jóval kevésbé droidok.

És nem törte a hátunkat a háló. Egy amerikai csapattal szemben, legyen szó bármilyen sportról, az a minimum elvárás, hogy a védekezést jól oldja meg. Mert azt egyszerűen meg lehet tanulni, és amit meg lehet, azt meg is tanulják fiaink. Más kérdés, hogy ezeknek a focin szocializálódott srácoknak már van futballagya és futballösztöne is, így a játék olvasása mellett jönnek a csellók - leginkább a labdaátvételkor és közvetlenül utána bemutatott testcseleik mennek élményszámba - a nagy labdák, és a gyors kontrák. És jönni fognak a nagy gólok is.

Hogy Green szerezte a gólunkat? Valóban, cserébe kifogta Jozy lövését, és ekkora helyzet nem adódott a másik kapu előtt.

A minimális célt teljesítettük, ponttal kezdtük meg a sorozatot. Bemutattuk kulturált és fegyelmezett játékunkat, bebizonyítottuk mindenkinek, hogy komolyan kell venni minket. Most pedig jöhetnek a győzelmek!

Most tegyük félre a hülye akcentusukat, az egyéb sztereotípiákat és a trágyalét, amivel ebben a pillanatban is elárasztják a Deltát, hiszen az a szigetcsoport, valójában nem más, mint egy vízből kiálló óriási támadási felület, amelyet az épeszű lakók már rég elhagytak. Koncentráljunk most csak a csapatukra, ezekre a hagyományosan túlhájpolt balfékekre, akik eredményeiket tekintve a modern korban most először sorolhatóak tényleg a világelitbe, de ez tényleg nagyon friss dolog, hiszen a két éve rendezett EB-re sem voltak képesek kvalifikálni magukat..

Ez a csapat nem más, mint egy celebválogatott. Aki nem szerepel a bulvárhírekben kocsmai verekedéssel, szexvideóval, homo- vagy biszexualitásával, nőügyeivel, vagy orbitális taplóságával, az nem is játszhat. Ezzel szemben a mieink professzionális sportolók, akik nem az éjszakai életben, hanem az edzőteremben igyekeznek kitűnni társaik közül.

A celebritási kényszer alól kivételt képez a kapusposzt, mert oda a szokásosnál is gyérebb a kínálat. Örülnek ha három olyan hálóőrt össze tudnak szedni, amelyik megérti, hogy kézzel is beleérhet a labdába. Ezek a szerencsétlenek gyilkolni tudnának bármely kapusunkért, még a járókerettel vetődő Friedelért is. Számíthatunk az óriási potyákra, ezen a poszton már meg is vertük őket.

A védelmekre tekintve láthatjuk, hogy a szélsőhátvédeik előszeretettel rohangálnak előre, így az ő helyükön gyakorlatilag azt csinálhatnak majd szélsőink, amit csak akarnak. Középen kidőlt Rio, helyére van King, mellette úgy fognak elmenni támadóink, hogy mi is el fogunk pirulni Ledley szégyenében. Terry tök homály volt egész évben, ha a középpálya nem segít a hátvédsoron, támadóink három kontrával megeszik őket reggelire. A mi hátsó négyesünk (Cherundolo, Onyewu, DeMerit, Bocanegra) sokkal fegyelmezettebb, és noha egyéni képességeiket tekintve elmaradnak angol kollégáiktól, könyörtelenül, többnyire a szabályok adta kereteken belül fognak odacsapni, ahova kell. Világos tehát, hogy a védelmünk is jobb.

A fedezetsortól erősödik Capello alakulata, ám pont ezért fognak ellenünk orra bukni. A Lampard-Gerrard kérdést sokáig úgy tűnt, meg tudja oldani Capello, ám igazán éles helyzetben ezt még nem láttuk működni, és nem is fog működni. Stevie_G talán egész szezonja alatt élete lehetőségére, a világbajnokságra készült, viszont pont ezért jól be is rozsdásodott, kétlem, hogy balról át tud hatolni a Dempsey-Bradley-Cherundolo-Onyewu dobozon. Carrick, mint védekező középpályás, légüres térben fog mozogni, egyszerűen nem lesz, akit felvegyen - csak növelni fogja a labda mögött, egyik lábukról a másikra álló vöröskabátosok számát. Lampard már inkább jelent veszélyt számunkra, vélhetően Clark és Bradley fog vele a legtöbbet találkozni, és mivel Rooney is a környéken kavargat, kinéz ebből egy kiállítás is, ha nem helyezkedik elég mélyen a két erőcsávónk, ám ez nyilván nem fog megölni bennünket, csupán erősebbé tesz.

Jobboldalt Aaron Lennon sebessége jelenthet kihívást, de csak akkor, ha nem zár oda Bocanegra mellé Donovan, vagy Clark (esetleg Edu, bár az ő védelemben nyújtott teljesítménye miatt nem valószínű, hogy kifejezetten védekező feladattal lehetőséget kap ezen a meccsen, de besegíthet, ha Clark helyén játszik). Elől a Wazza jelentette veszélyre már utaltam. Nos, amennyiben a két védekező középpályás betömörül Goochék elé, négyen felfalhatják Rooney és Crouch minden próbálkozását. Leginkább a szélen lehet keresnivalójuk ellenfelünk támadóniak, ám ők a szélről próbálnak meg majd befelé törtni - hatástalanul.

Minden arra mutat, hogy két kontrát bevernek a fiúk, ami után Rooney, vagy Heskey csak szépíteni tud majd, így 2-1-es amerikai sikerrel zárul a találkozó.

Nyilván mindneki látta már azt a videót, amely azt hívatott demonstrálni, hogy az amerikaiak mennyire fájdalmasan sügérek. Készült ilyen a britekről is, csak hogy tisztán lásson az is, aki sötétségük miatt szurkolna az amcsik ellen:

A soccerben nincs intézményesített időhúzás, tehát amikor ezt látod:

akkor ez történik:

 Az európai fociban nem használhatod a kezedet?

Ezt gyorsan felejtsd el!

A videó első felében az angol játékosok legnagyobb erősségével (golf) ismerkednek meg fiaink, majd Hahnemann kapus a légiveszély ellen készül. Később a birodalmi oroszlán eszik a tenyerükből, befejezésképpen pedig sikerül felmérniük egy az angol futballistákat intelligencia tekintetében megközelítő lény értelmi képességeit.

A The Yanks Are Coming összegyűjtötte azokat a személyeket és okokat, akikért és amikért meg kell verni az angolokat, és mi is magunkévá tettük a listát. Következzen húsz miért és kiért az angolok ellen!