Ma este mindneki üljön le szépen a vászon elé, és tekintse meg a Bayern München - Internazionale Bajnokok Ligája döntőt! Na nem azért, mert ez az utolsó fontos esemény a világbajnokság előtt, csupán a VB-re való felkészülés jegyében. Ugyanis, ha sikerül továbbverekednünk magunkat a csoportból, igen könnyen egy ágra kerülhetünk Argentínával és/vagy Németországgal, de néhány szerb, vagy ghánai, kameruni pajti is előfordulhat a gyepen. Így már világos, hogy számos potenciális ellenfelünk lép pályára ma Madridban, akikről minél többet tudunk, annál kevesebb meglepetés érhet bennünket. A forgatókönyv, mint azt megtudtuk a Nou San Trafford egy magát megnevezni nem kívánő szakértőjétől, valószínűleg a következő lesz:

Az Inter lép fel kezdeményezőbben, majd egy kósza Bayern ellentámadás, és Müller döglöttbéka-szerű műesését követően tizenegyeshez jutnak a németek. Butt higgadtan a bal alsó sarok mellé helyezi a lövést, de nem ér rá bosszankodni, mert a megvásárolt labdaszedők által rögtön hajított bőrrel gyors kirúgást követően Inter villámakció bontakozik ki, melynek végén Wesley Sneijder az üres kapuba lő, 0-1.

Öt perccel később bal oldali szöglethez jutnak a kék-feketék, amihez Sneijder áll fel. A veszélyesen betekert labda érintés nélkül jut a kapuba, a játékvezető azonban úgy tesz, mintha közbefújt volna, noha senki nem hallott sípszót. Az Inter játékosai szinte felnégyelik a hajthatatlan sporit, Mourinho meg van Gaallal akaszkodik össze, aminek a végén a portugált felzavarják a lelátóra. Az ötperces közjáték után megismételt korner végül Demichelis hátáról kerül Butt kapujába, 0-2.

Szünet után a már ismert, második félidős München lép pályára, azonban a milánói tizenhatosra állított nyerges vontatók között csak szenvednek Robbenék. Lepattanó átlövések, elhalt szólók, szánalmas háromszögelési próbálkozások következnek, majd a 85. percben Robben beadása (!) Lúcio kezét találja el. Ehhez a büntihez már Arjen fújja fel az arcát, a félmagas, félerős kísérletet, azonban kiüti Julio Cesar, Robben viszont beüti a kipattanót, 1-2.

A hat perc hosszabbítással így még tíz perc áll a Bayern rendelkezésére, akik ahogyan szokták, mindent mozgósítanak a hosszabbítás kiharcolásának érdekében, de ezúttal nem kell az utolsó pillanatig várniuk. Egy ostoba, ám könnyű síppal befújt fault után Schweinsteiger gyér, sorfalon megpattanó labdája Olic elé kerül, aki kiegyenlít, 2-2.

Lesz még hátra négy perc, amelyben az Inter két kapufáig jut, a Bayern pedig tíz főre fogyatkozik van Buyten második sárgája miatt. Hosszabbítás!

Egy-egy lesgólt, illetve rengeteg sárga lapot követően nem történik semmi, így jöhetnek a tizenegyesek. A Bayern elrontja ez első kettőt, de valahogyan mégis 3-3 lesz az eredmény öt-öt kísérletet követően. Hatodjára jön ezúttal Butt, aki ismét ront, Zanetti viszont nem hibáz, és az Inter 192 év után újra Európa trónjára ül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teamusa.blog.hu/api/trackback/id/tr832022721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.