A keretszűkítés előtti mérkőzésen csapatunk 4-2-es vereséget szenvedett Csehországtól, de az eredményből semmilyen következtetést nem kell levonnunk, hiszen legjobbjaink, mint Donovan, Altidore, Dempsey vagy Bocanegra mehettek bulizni. Itt most valójában azokat tesztelte Bradley mester, akik még bekerülhetnek a 23-as keretbe, amit a mai nap folyamán hirdet ki, és holnap már mehetnek is jattolni Barackhoz.

Az lejött ezen a meccsen, hogy leginkább a védelemben lesznek problémáink, illetve a coachnak, aki ma még egyesével elbeszélget minden játékosával, aztán összeszedi azokat, akikre épít a továbbiakban. Onyewu, a "D" oszlopa először játszott októberi sérülését követően, és simán lefejelte őt a jóval alacsonyabb Necid Sivok. De ez csak egy momentum volt a hátsó alakzat siralmas botladozásaiból, a csehek úgy szerezhettek négy gólt, hogy az egész védelem szerencsétlenkedett, és asszisztált a támadójátékukhoz. Maurice Edu, a Rangers középpályása szerezte meg a vezetést, amit a vendégek a második félidőre átvettek, majd Herculez Gomez egalizált, hogy a védelembe visszavont Edu is közelről nézhesse hogyan simázzák le a végét a közép-európaiak.

Ez így most kevés volt, de legalább Bob Bradley dolgát megkönnyítették a ballasztok, és a kezdőcsapat várhatóan borotvaéles lesz a nyitányra. Következik Törökország, még az elutazás előtt, szintén Connecticutban.

USA: Guzan - Cherundolo, Onyewu (Bedoya), Bornstein (Pearce), Goodson - Beasley (Rogers), José Torres (Kljestan), Holden, Edu - Buddle (Gomez), Johnson (Ching).

9 komment

Címkék: összefoglaló

A bejegyzés trackback címe:

https://teamusa.blog.hu/api/trackback/id/tr572033008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greycup 2010.05.26. 16:16:12

amekkora tehetség volt Freddy Adu, úgy is tűnt el, szinte hihetetlen...

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.05.26. 16:57:20

@greycup: Ő elég rendesen túl volt hájpolva, ennek a 21. századi-típusú hírverésnek az egyik áldozata. Nyilván hatalmas pénzt akartak róla szakítani, de egyébként az a legnagyobb problémája, hogy fizikailag nem lett olyan erős, hogy meghatározó játékossá válhasson, és erről nem tehet.

Branermajszter 2010.05.26. 18:19:10

Necid,aki 190cm:)
nem is ő fejelte

greycup 2010.05.26. 18:40:05

@Bedinger:
nem tudom, láttam játszani többszöt az U-akárhanyas vbn, ott nem kicsit faszán nyomta, holott a korosztálynál fiatalabb volt...

lehet, hogy utána hype-olták, de akkor -lássuk be- egy darabig volt mire :)

deuceman 2010.05.26. 18:42:58

az összefoglaló alapján több volt még a B-csapatban is

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.05.26. 20:28:51

@Branermajszter: Kösz:)

@greycup: Az emberek még nem tanulták meg, hogy sokszor semmit nem jelent az, ki mennyire jó 20 éves kora előtt. 14 évesen fasza volt, még 16 évesen is, aztán a többiek megnőttek, ő meg nem:)

deuceman 2010.05.26. 20:32:40

itt a végleges keret: www.ussoccer.com/News/Mens-National-Team/2010/05/US-Head-Coach-Bob-Bradley-Names-23-Players-to-Represent-the-US-at-the-2010-FIFA-World-Cup.aspx

Azt kell mondjam, egyetértek. Johnson nehezen vette fel az európai ritmust, habár most a görög bajnokságban valamennyire magára talált. Azonban Altidore helye megkérdőjelezhetetlen, melette pedig a maradék három csatárhelyre egyértelműen Gomez, Findley és Buddle az ideális jelölt, a kiváló aktuális forma okán.

greycup 2010.05.26. 20:54:44

@Bedinger:
Nyilván. Ld. U21 hype.
Na, hajrá USA, drukkolok nekik is!