Immáron a New Orleans Saints Super Bowl-győztes rongylábú futója is Dél-Afrikában zúzza, hiszen azt követően, hogy átvette a bajnoknak járó gyűrűt, az első dolga az volt, hogy átruccanjon az őshazába a helyszínen nézni a focivébét. És ha már összejöttek Zinedine Zidane-nal egy kis mandelás alapítványos bulira, nem felejtette el kitenni a facebookra, hogy mindenki boruljon le azonnal Zizou előtt, mert ő a legnagyobb király.

Reggie egyébként korábban is szerepelt a médiában európai focival kapcsolatban, pár éve az Adidasnak forgatott reklámfilm-sorozatban tanítgatta amcsifocizni Beckhamet és viszont. (Emlékezetes, mennyire nevetségesen nézett ki Becks girnyó teste Saints-szerelésben, bár azt is demonstrálta, hogy tojáslasztival is lehet dekázni - nyilván a dzsábulánival sem lenne gondja.)

Reggie megnézte az általunk is érdekesnek vélt Spanyolország-Honduras meccset, illetve egy angol-ausztrál rugby union találkozót is - hiába, ínyenc a csávó. (A rosszmájúak kedvéért megjegyezzük, hogy nem a sportszergyártó irányította a fenti eseményekre, hiszen e két rögbiválogatott közül egyik sem játszik Adidasban.) Remélhetőleg jelenléte, és a tengerentúlon tapasztalható fokozódó érdeklődés inspirálóan hat a Yanks-re, és sikerül behúznunk az első győzelmet, valamint a továbbjutást Algéria ellen.

8 komment

Címkék: reggie bush

A bejegyzés trackback címe:

https://teamusa.blog.hu/api/trackback/id/tr892100399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőrök 2010.06.22. 13:15:16

Ő rokona a Bushnak?

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.22. 13:52:00

aztán ősszel irány a címvédés!
GO SAINTS:)

Steve the Great 2010.06.22. 13:57:33

@Szőrök: Abszolút. Másodunokatestvére

deadmike 2010.06.22. 13:59:35

@Szőrök: Hát nem egyértelmű a hasonlóság? LOL

@pyrogate: Azért a Falconsnak is lesz egy-két szava a címvédéshez! ;)

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.22. 14:10:23

@deadmike: Legyen is, de a végső szó úgyis Drew Brees-é lesz:) Who Dat!

Ja - amúgy Becks annyira nem volt béna tojáslasztival sem :)

dalaryb 2010.06.22. 14:47:31

Szafarin is volt:) tweetphoto.com/28513987
"Told them I need the jeep with doors and a roof! Won't be any mistakes for lunch meat today!"

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.06.22. 18:07:16

Ja, jó lesz a Falcons, és Carolinában is várnak föltámadást - bár én ebben kicsit kétkedem -, de ha a játékosaink agysejteinek legalább a fele megmaradt a SB-győzelmet követő bulizás után, meglesz az NFS South első helye:)

deadmike 2010.06.23. 09:20:43

@Bedinger: Hát Carolina mehet a süllyesztőbe. A drága S. Smith megint eltörte a kezét "flagfootball" közben. Sok értelem szorult belé is. :D
Alig várom már a szezont és a Falcons-Saints összecsapásokat.
süti beállítások módosítása