Ma lesz a VB-keretszűkítés előtti első mérkőzése az amerikai válogatottnak, mégpedig Csehország ellen Hartfordban éjjel kettőkor (20.00 a keleti parton), melyen debütál a csapat új hazai meze, az 1950-es szerelés szellemében, újrahasznosított műanyag flakonokból készült cucc.

A felkészülés első hetét a Princeton Egyetemen töltötte a válogatott, és Bob Bradley mester elsősorban az állóképesség optimalizálására fektette a hangsúlyt. A kezdők közül Oguchi Onyewu, Jay DeMerit és Carlos Bocanegra tér vissza sérülést, vagy műtéti beavatkozást követően, rajtuk kívül Eddie Johnson és Chad Marshall bajlódik kisebb húzódással, míg Stuart Holden a Bolton utolsó bajnokiján már játszhatott március elején a hollandok ellen elszenvedett törése után.

Bob Bradley 2007 óta tartó működése alatt egyébként 91 (!) játékost próbált ki, tehát Lothar sehol nincsen hozzá képest, viszont első 50 mérkőzéséből 31-et nyert, amivel túlszárnyalta a legutóbbi, csalódást keltő VB-szereplést követően távozó Bruce Arena 25-jét.

A keretszűkítési procedúrában Bradley edző segítségére lesz a mai, Csehország elleni mérkőzés. A csehekkel eddig egyszer, a legutóbbi mundialon találkozott a csapat, és csúnyán, 3-0-ra leégett Gelsenkirchenben, igaz ők akkor a FIFA-világranglista második helyét foglalták el. Előtte Cseszlovákiával 1990-ben, 40 év szünet után a Yanks első VB-meccsén, találkozott az Egyesült Államok válogatottja, akkor 5-1-es zakót szabott ki Sörország a fiatal amerikai gárdára. Ma sokkal szorosabb eredményre számítunk a VB-ről lemaradó közép-európaiak ellen, de gálázást nem várunk, hiszen a felkészülés első heteiben még jóval merevebbek szoktak lenni a lábak, mint a dinamikára, sebességre és frissítésre épülő, torna előtti gyakorlatok elvégzését követően.

23 játékos öltözhet be a mérkőzésre, és hatot lehet majd cserélni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://teamusa.blog.hu/api/trackback/id/tr722030524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása