Reméljük, Bill Clinton a legutóbbi mérkőzésen meggyőzte Sepp Blattert arról, hogy ehhez az "afrikai csapatot a négybe!" elvhez ne pont a mi kárunkra ragaszkodjon. Mert ugye nincs más alakulat, a fekete kontinens odahaza is a megszokott formáját hozta, viszont ezen az ún. "könnyű ágon", ha tényleg olyan könnyű, még ezek a ghánaiak is besétálhatnak az elődöntőbe - persze némi segédlettel. Ellenfelünk most azonban nem képvisel akkora erőt, hogy ne gázolhassunk át rajta. Tény, hogy eddig mindig megvertek bennünket, például a legutóbbi VB-n: fájdalmas tapasztalat volt, hiszen akkor a mi testünkön át jutottak tovább a csoportból.

Most azonban mi vagyunk az erősebbek, mi vagyunk jobb formában, és az emotional boost is minket hajt, igaz sokat bizonytalankodó védelmünk ellen még a fekete csillagoknak is van esélye (akció?)gólszerzésre. Az ő játékuk viszont a fegyelmezett védekezésre épül, így Algériánál sokkal masszívabb akadályokat kell legyűrnünk ahhoz, hogy betalálhassunk. Helyzeteink azért lesznek, hiszen játékunkból fakad, hogy a világ bármely csapata ellen képesek vagyunk helyzetbe kerülni:

Más kérdés, hogy az idei tornán egyelőre nincs meg a gyilkos ösztön, tehát a helyzetek kihasználásánál kell jobban koncentrálni, elsősorban ezen kell dolgozni. Mivel Altidore mellé nem nagyon van olyan csatár ebben a keretben, aki ontotta volna a gólokat válogatott mezben, talán ésszerű lenne Donovant elöl kezdetni - de semmiképpen a befejezésekkel küzdő Dempseyt -, a helyére pedig Feilhabert, vagy méginkább Holdent állítani. Ha ez kevés a játék felépítéséhez, helyzetek kialakításához, még mindig lehet változtatni félidőben, ahogyan az lenni szokott.

Ez persze csak egy ötlet, Bob Bradley nyilván ezt a lehetőséget is fontolóra veszi, hogy aztán valamelyik félidőben alkalmazza, vagy egy még racionálisabb megoldást húzzon elő a fiókból. A lényeg, hogy sima győzelemre kell hajtani, nem szabad esélyt adni, a nyomás alatt tevékenykedő sípmesternek, hogy belenyúljon a mérkőzésbe. És itt jön elő megint a befejezés, ugyanis ha Donovan elől kezd, és segítségével beverünk hármat az első félidőben, nincs az az afrikai csapat, amely onnnan megfordítsa a mérkőzést. Ez most nem az a találkozó, amelyen kivárásra kell játszanunk.

C'MON YANKS!

Természetesen élő közvetítéssel jelentkezünk ma este is!

2 komment

Címkék: ghána playoff nyolcaddöntők

A bejegyzés trackback címe:

https://teamusa.blog.hu/api/trackback/id/tr742111132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fega 2010.06.26. 15:35:35

direkt nem írtad le a sípmester nevét?

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.06.26. 16:57:27

@FeGa: Nem is gondoltam végig - amíg nem indokolt, nem bírózunk:)
De mondjuk ez a US-blog, itt nem is olyan fontos + ha meccs után sem említjük meg Kassai nevét, az a legnagyobb dicséret.
süti beállítások módosítása