Nem szeretnék sokat foglalkozni azzal, hogy két pontot és egy teljesen szabályos Edu-gólt (esetleg tizenegyes lehetett volna, kifelé szabi semmiképp) vett el tőlünk egy kulibali nevezetű retardált mali(?), akit gyorsított eljárással hamarosan haza is zavarnak a VB-ről, mert így is fantasztikus teljesítmény 0-2-ről felállni, és a saját kezünkben van a sorsunk.
Mindössze Algériát kell megvernünk, és továbbjutunk. Ha nem sikerül, és csak iksz jön össze, akkor csak abban az esetben megyünk tovább, ha Anglia gólszegény döntetlent ér el (+2 a rúgott gólunk ugyanis Engerlandhoz képest) Szlovénia ellen, vagy kikap. Az jó, hogy a szlovének nem kaphatnak ki, és az is, hogy még Algéria is továbbjuthat, így talán nem egy betömörülő ellenféllel kell megküzdenünk. És a mi játékunkat nem olyan egyszerű megfojtani, mint az angolokét.
A tegnapi mérkőzés előtt jó döntésnek tűnt Torres beállítása a gyengébb irányítói képességekkel rendelkező Clark helyére, de mivel Bradley mester nyilvánvalóan azt kérte tőle, hogy fiához képest mélyebben helyezkedjen, ez problémát okozott, mert nem mindig találta meg a helyét védekezéskor, és Onyewu sem tudta kisegíteni. Ebből a szerkezeti problémából kaptunk két gólt, nem azért, mert a játékosok fentmaradtak NBA-döntőt nézni, és nem is a játék képéből adódóan.
Az első félidő arra is szolgált, ahogyan az NFL-mérkőzéseken, hogy a coach kielemezze az ellenfél játékát, aztán a szünetben, akár tízpontos hátrányban is meghúzza a mérkőzés megnyeréséhez szükséges véltoztatásokat. Ebben nem is volt hiba, innen tökéletes munkát végzett Bob Bradley, és új felállásban kiküldött játékosai is a pályán. Lejött a védekezésben kényelmetlenül mozgó Torres, és helyére a két középső középpályás közül az előre is hasznos Edu állt be. Az egyik csatárt, a sárga lapjai miatt Algéria ellen nem bevethető Findleyt pedig beáldozta a mester azért, hogy a melós Feilhaber beállítása mellett Donovan szabadabban mozoghasson.
A félidei döntések hamar meghozták az eredményt, és az üresen maradt Donovan zseniális, ritkán látható megoldást választva az egyébként éles szöget záró Handanovic szájából rúgta a bőrt a kapus szemöldöke közé. Ezt követően nem fejtett ki igazi nyomást a Team USA, de voltak bíztató jelek, volt hajtás, és a hajrában bejött Onyewu helyére egy újabb támadó Herculez Gomez személyében.
Újabb védelmi hiba kellett az egyenlítő gólhoz: az Altidore által gyönyörűen lefejelt labdára érkező Michael Bradley környékén annyira nem volt senki, mintha a Mojave-sivatagban kirándulgatna, és szintén brazilos, nem könnyű megoldást választva dropból spiccelte meg a lasztit, amely ezúttal is Handanovic szemei között talált utat a kapuba.
Ezután jött az ominózus szabi, az érvénytelenített szabályos gól, így maradt a 2-2, és két ponttal, igen jó pozícióban várhatjuk a szerdai, utolsó csoportkört.
Algéria ellen látványosan szenvedett a fogalmatlan, fantáziátlan, erőtlen és motiválatlan angol nemzeti tizenegy. Ez velünk egyszerűen nem fordulhat elő. Az igen, hogy helyezkedési hibából gólt kapunk, mert a védekező szisztémánk arra épít, hogy mindenki maximálisan végrehajtja a rá bízott feladatot, abban az értelemben nincs megosztott felelősség, hogy ha valaki hibázik, a társ nem feltétlenül tudja azt kijavítani, mert ő is száz százalékig a saját feladatára koncentrál. Ez valószínűleg az eltérő játék- és sportfilozófiából adódik, de amennyiben nincs hiba, a védelem feltörhetetlen - mindhárom gólunkat komoly heléyezkedési hiba előzte meg, igaz, legalább ekkora hibák kellettek a mi góljainkhoz is.
Csapatunk egyszerűen nem mutathat be olyan lélektelen játékot, mint amit tegnap láttunk az angoloktól. Motivált, válogatott versenyzői alkatok, fizikailag és pszichológiailag is a lehető legjobban felkészítve, ez a mi csapatunk. Nincsenek sztárallűrök, nincsenek hangulatemberek, megyünk előre, és bedaráljuk az ellenfelet. Ha mégsem sikerülne, akkor pedig nagy valószínűséggel elbúcsúzunk a tornától, de a névjegyünket legalább letettük.
